Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)
II. EGY KOMPLEX DRAMATURGIA VÁZLATA - 4. Melpomené és Thaleia: az egyensúly igénye
Alkésztissz el kapcsolatosak és arra mutattak rá, hogy lehetséges "jó" vég "tragikusnak látszó" előzmények után is. Ez a fo gondolat, melyet még a keresztény megváltáselmélet, a "keresztény Terentius" megteremtésének igénye, és a különböző rangú szereplőknek egyetlen eseménysorban való szerepeltetése még csak aláhúzott, egyre inkább irói önkénnyé változott át. Igy azok az alkotások, amelyek magukat ismét csak alkotóik akarata következtében a tragikomédia kategóriájába sorolják, lényegében a mi általunk felállított csoportositásban azok közé a müvek közé tartoznak, amelyekben irreális a veszélyeken aratott győzelem. Olyan "Wunschtraum"-ot tükröz, amely a végleg lehanyatló feudalizmust éltette még egy darabig, holott az objektiv társadalmi fejlődés abban az időben, a XVII. században már Európa-szerte túllépett rajta. Nem a teljes világot tükrözik ezzel a kettősséggel, nem az univerzalitást képviselik, hanem önkényes cselekményvezetésükkel éppen a törést, a torzulást hangsúlyozzák. Az univerzalitást dramaturgiai szempontból a legadekvátabb módon Shakespeare kontraszttechnikaja valósította meg a szinjáték művészetének történetében. Neki nem volt rá szüksége, hogy közjátékokban kompenzálja nagyszabású történelmi és társadalmi látomásait: a teljes kép, a többdimenziós plaszticitással kivitelezett és szinpadra állitható szinjátékalkotás, amelyben ember, társadalom és e kettő környezete mindenoldaluan ábrázolást nyert - feleslegessé tette azokat. Nem véletlen hát, hogy a legmaradandóbb, hogy a szinjáték művészetét ma is vele mérhetik,hogy minden nagy gyakorlati kezdeményezés mintájául tekinti. Igy azok a XX. századi dramaturgiák, amelyek a realizmus jegyében kivántak szakitani az ibseni, lombikszerüen zárt szerkesztésmóddal, nem "formát bontottak", hanem az élet gazdagságának tükrözése irányában keresték az utat. Azok a dramaturgiák pedig, amelyek a tartalmi vonások megtagadását kötötték össze a formai kísérletezéssel, rendszerint szervetlen egyveleggé higitották a szerkezetet. - 158 -
