Sz. Szántó Judit: Az angol színház új hulláma (Színházi tanulmányok 10., Budapest, 1963)

II. DRÁMÁK ÉS PROBLÉMÁK - c/ Az ember a társadalomban és a drámában

lya indokolja megintcsak azt a kritikai gáncsoskodást, amely a drámát épp naturalizmusának következetlenségében marasztalta el, Wesker szándékához képest persze alaptalanul és rosszindulatúan, a kész darab viszonylatában azonban nem minden jogcím nélkül. John Rüssel Taylor például - aki az abszurdok minden fikcióját fenntartás nélkül fogadja el-hosszasan bizonygatja, hogy nincs olyan londoni vendéglő, amely két óra alatt 1500 ebédet készitene el, ha ilyen lenne, az csak önki szolgáló lehetne, ha pedig mégsem önkiszolgáló, akkor kizárt dolog, hogy ilyen bonyolult, változatos és előkelő fogásokat készítene. Ily módon aztán kényelmesen intézheti el a szimbolikus értelmet is: "Persze ha egy konyhát valóban ugy vezetnének,mint az ittenit, akkor abban az élet kétségkívül pokol volna; de ez az alap túlságosan ingatag ahhoz, semhogy objektiv valóságszámba mehetne, a világra vonatkozó általános konklúziók levonása céljából..." * És igy, noha a drámában számos szép és költői részlet található, amely a munkások mélyebb, emberibb igényeit és vágyait festi, naiv szónoki kérdésnek hat Marango, a fcnök már idézett végső, szimbolikus kérdése: "Nem tudom, mit lehet még adni egy embernek... Hát mi van, ami ennél több? Van valami, ami több?" - mert ennek a kérdésnek drámai súlya csak akkor lenne, ha a mü a maga általános-jelképes és mélyen igaz kérdését hitelesen, valóban általános érvénnyel tudta volna a cselekményben tükröztetni. (Megjegyzendő, hogy mindezeken a művészi hibákon sokat segithet a jó rendezés, amely a konyha naturális pontossággal ábrázolt sürgés-forgását elvontabban, jelképibben ábrázolja, mellőzve a műből készült s nálunk is bemutatott filmnek ott helytálló és meggyőző naturális detail-bőségét, és inkább csak a ritmust, az atmoszférát emeli ki belőle, az emberi profilokat és konfliktusokat pedig az irónál sokkal markánsabban dolgozza ki.) 28. John Rüssel Taylor. I. m. 156-157. o.