Sz. Szántó Judit: Az angol színház új hulláma (Színházi tanulmányok 10., Budapest, 1963)
II. DRÁMÁK ÉS PROBLÉMÁK - c/ Az ember a társadalomban és a drámában
Weaker első alkotói periódusának eszmeileg is meggyőző, művészileg pedig feltétlenül legsikeresebb darabja a trilógia második része, a Gyökerek . Szabályos és hagyományos, de kitűnően alkalmazott drámaisággal vázolja fel Wesker a konfliktust a közönyös, önző, kisszerű norfolki parasztcsalád és Londonba szakadt lányuk, a hazalátogató Beatie között, aki vőlegényétől, Bonnie Kahntól, Sarah fiától megemésztetlenül vette át a szocialista értelmiségiek kultúrájának és nézeteinek külső megnyilvánulásait. A Bryant-család rajzán át Wesker nagyszerűen ábrázolja, hogyan szivárog be lassan a jóléti állam elposványositó tömegcivilizációja a feudális hagyományokat még őrző angol falvakba io, és finoman mutat rá, hogy a parasztságnak életkörülményeiből fakadó ősi ridegsége, kuporgatása, mások iránti közönye miképpen biztosit kedvező talajt a modern kispolgári önzés és közéleti érdektelenség számára. Igen jól elgondolt Beatie alakja is, aki környezetével szembeni jórészt képzelt fölényét Ronnie szavainak állandó idézgetésével igyekszik kifejezni, holott, mint maga is bevallja, lelke mélyén eszményvilága és Ízlése sokkal inkább családjáéval rokon. Ami a műben művészileg a legkevésbé kielégítő, az a befejezés. Beatie idézgetései amugyis tul gyakoriak és végig némi,a darab szövetétől elütő tul tudatos stilizálás:, szándék érződik rajtuk,nyilvánvalv n azért,hogy legyen mire rimelnie a befejezésnek:Beatie eszmélésének. A várva várt Ronnie helyett szakitólevél érkezik és a kétségbeesett lány, családja gúnyos kárörömétől még inkább feltüzelve, végre megtalálja saját hangját és egy önmagában megint csak igen szép nagymonológban üzen hadat a Bryantok életformájának és ezzel együtt eddigi önmagának is. Beatie megváltozása nemcsak eszmeileg rendkívül pozitiv mozzanat, de önmagában művészi szempontból is meggyőző lehetne, ha a változás drámai megjelenítése a maga stilizáltságában nem ütne el a darab tónusának egészétől, vagyis ha nem egy, az utolsó percben elhangzó monológ for-