Sz. Szántó Judit: Az angol színház új hulláma (Színházi tanulmányok 10., Budapest, 1963)
II. DRÁMÁK ÉS PROBLÉMÁK - c/ Az ember a társadalomban és a drámában
lyes ahhoz, hogy a puszta tagadással maradéktalanul beérje, a válaszhoz azonban elkötelezni nem tudja magát. Igy válik a düh epévé, a szenvedély már-már öncélú botránykelté si vággyá, és a második periódus drámáinak markáns megfelelője egy három évvel későbbi nyilatkozat, amely józan fenntartások helyett nihil!sztikus, hetyke fásultsággal közeledik a népi szinház problémájához: "Mint drámairónak, nem az a dolgom, hogy azon törjem a fejem: sikerül-e a széles tömegekből álló közönséghez szólnom - ha ilyen egyáltalán van -, vagy hogy a szinházat megpróbáljam a többség művészetévé tenni... Végső soron nincs más öröm, mint 20 amit az ember önmagának szerez." * Osborn legharmonikusabb, bár kisebb jelentőségű müve az Anthony Creighton társaságában Írott George Dillon sír felirata ( Epitaph for George Dillon , megjelent 1957)»amely valamiféle olyan ellentmondásos viszonyban áll a két későbbi reprezentatívabb drámával (a mü előbb Íródott, mint a Nézz vissza baraggal ). mint Tennessee Williams munkásságában az eszmeileg sokkal harmonikusabb Orpheus alászáll ( Orpheus Descending , illetve, első változatában, A Battle of Angels . 1940) az érett remekművel, a Vágy villamosáv al ( A Streetcar Named Desire . 1947). A George Dillon sirf el- irata Osborne leghiggadtabb, legkerekebb drámája, amely kitűnően ábrázolt környezetben, hiteles, érdekes alakokon keresztül boncol egy alapvető problémát: az igazi emberi értékek védelmének szentelt emberi ellenállást a polgári társadalom csábításával, gerinclágyitó, megvesztegető taktikájával szemben. A hős, George Dillon, a fiatal iró, Jimmy Porter puhább anyagból gyúrt elődje, alul marad ebben a viaskodásban, illúziók nélkül, tudatosan és önmagát megvetve; egyetlen mentsége, és közvetett uton éles leleplezése a társadalom könyörtelenségének, az, hogy a küzde20. Twentieth Century 1961. február.
