Sz. Szántó Judit: Az angol színház új hulláma (Színházi tanulmányok 10., Budapest, 1963)

I. SZÍNHÁZI CSODA EGY "JÓLÉTI ÁLLAMBAN"

csak egyetlen erőt fedezhetnek fel: a Kommunista Pártot, amelynek jelszavai sokban rokonok legjobbrjaik célkitűzéseivel. Pillanatnyilag azonban e szövetség realizálására még nem sok a lehetőség. A Kommunista Párt cselekvési ereje kevés; az az iró, aki magát Angliában vele elkötelezné, óhatatlanul veszélyeztetné közönségbázisának egy jelentős részét; amellett maguk az irók, a legjobbak is, még sok mindenben nem látnak tisztán, sok fenntartással élnek, elsősorban a személyi kultusz problémáival kapcsolatban. A szövetség közvetlen formáinál ez idő szerint sokkal járhatóbb és reálisabb útnak látszik a közvetett kapcsolat: a párt jelszavainak vonzereje és az irók legjobb törekvéseivel való összecsengése, amire a "Daily Worker" kritikái általában tömören, a tapintat és az elvi szilárdság dialektikus egyesítésével világitanak rá. A történelem menete ennek a szövetségnek kedvez; pillanatnyilag azonban az elkötelezettség és a perspektíva kérdése elsősorban annyiban érdekes, amennyiben a mai kritikai realizmus lehetőségeivel érintkezik: hogyan és mennyiben lehet ma még megtalálni a helyes kérdéseket a helyes válasz ismerete nélkül•