Sz. Szántó Judit: Az angol színház új hulláma (Színházi tanulmányok 10., Budapest, 1963)

II. DRÁMÁK ÉS PROBLÉMÁK - f/ Az abszurd

lánossága. Ez is csak láncszeme az abszurdok egységes világszemléletének: a társadalmi tényezők hatásának tagadása szervesen kapcsolódik ahhoz az elképzeléshez, amely szerint az emberiségre leselkedő veszélyek mindenkire, osztály-, sőt egyéni különbségektől függetlenül, egyaránt érvényesek; és a társadalmi, tényezők szerepének tagadása vezet a veszély megnevezhetetlen, rejtélyes, örök és elkerülhetetlen jellegének hirdetéséhez. A veszély tehát kétszeresen általános; általános, mert meg nem nevezhető, és általános, mert mindenkire érvényes, sőt: minél általánosabb, annál inkább érvényes mindenkire, mert, ahogy John Rüssel Taylor mondja: "...minél egyénitettebb a fenyegetés, annál kevésbé valószinü, hogy saját esetünkre is alkalmazható lenne, és annál kevésbé vagyunk képesek rá,hogy saját, félig tudatosult félelmeinket lássuk belé."

56, Pinter első drámáit általában a "fenyegetés drámáinak" szokták nevezni. E cikluson belül ebből a szempontból igen érdekes az Étellift (

The Dumb Walter

.1957) cimü dráma, amely mintha meg akarná cáfolni azokat, akik az addigi Pintérmüvek nyomán az emberiséget fenyegetőkre és fenyegetettékre akarnák felosztani; hisz ennek a rendkívül feszült,hátborzongatóan szuggesztív egyfelvonásosnak a végén az egyik bérgyilkos a másikat öli meg. Természetesen Ben nem saját feje szerint cselekszik; rejtélyes munkaadójuktól érkezik a parancs Gus kivégzésére. Ez a munkaadó azonban már nem felismerhető arculatú ember - mint ahogy Gus és Ben azok-, hanem az emberiség szimbolikus sorsa; hatalma tehát nemhogy kizárná, hanem éppen megerősíti azt az irói állásfoglalást, hogy bármelyikünkből lehet hóhér is, áldozat is, s bármikor lehet az áldozatból hóhér, a hóhérból pedig áldozat, anélkül, hogy mindebben az embernek bármi szerepe, akarata vagy törekvése szóhoz juthatna. Hogy Pinternek56. John Rüssel Taylor. I. m. 236. o.