Sz. Szántó Judit: Az angol színház új hulláma (Színházi tanulmányok 10., Budapest, 1963)

II. DRÁMÁK ÉS PROBLÉMÁK - f/ Az abszurd

ez a müve egyetlen elemében mégis túlmutat ezen a koncepción, arról a későbbiekben még lesz szó. Nagyjából állandó kliséket alkalmaz az abszurdok emberábrázolása is; a szabványosított világkép nyilvánvalóan csak egy bizonyos szereplőtipust tür meg, mégpedig, a világ kiismerhetetlen rémületének következtében, csak törpévé zsugorodott, cselekvési és választási lehetőséggel legfeljebb virtuálisan, szubjektív hitük szerint rendelkező lényeket. (A végső következtetésekig itt megint Beckett jut el, akinek emberei szemétkosarakban vagy kőedényekben kuporognak, végtagok nélkül, saját mocskukban, és tehetetlenül nyalogatják az edény peremét.) Az abszurdok alakjainak kiismerhetetlensége, gyakran önmagukban is ijesztő volta tulajdonképpen csak mimikri - kicsiben való tükrözése a valamennyiük fölött uralkodó sors jellegzetességeinek. (Ez épp egyik sarkalatos pontja a rokonságnak, amely az abszurdokat a naturalizmushoz füzi.) Igaz, az abszurd drámákban a konfliktus rugója az, hogy az emberek félnek egymástól; de félelmüknek szélesebb értelme az, hogy a másik emberen át lesújtó sorscsapástól rettegnek, amelynek a másik ember minden virtuális félelmetességében is csak vak eszköze. Nyilvánvaló, hogy mindezekben a jelenségekben az emberek egymásra való veszélyességében, a megértés, a szeretet, a tartós kapcsolatok lehetetlenségében, avagy az abszurdok egyik kedvelt témájában; a nylevi érintkezés állandó meghiúsulásában - megint csak a polgári társadalmat jellemző elidegenedés nyilvánul meg; de ha egyszer az ábrázolásban sikerült a világot megfosztani a társadalmi jegyektől, akkor már szinte könnyebb ezt az abszolutizálást az emberen végrehajtani, aki itt csak függvénye a végzetszerű és kiismerhetetlen miliőnek. Ebből az optikából nézve az abszurdok valóban megvethetik az embert- általában; lencséjük alatt mérhetetlenné, elsöprő és átfogó jelentőségűvé duzzadnak az olyan, nyilván valóban örök emberi gyengeségek, mint a locsogó kedv, a felszínes köznapi