Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)
II. A DRÁMA ÉS SZÍNJÁTÉK
is merült. Ugyanis a kottának nincs önálló társadalmi élete, a szakértők szük körén kivül nincs "olvasótábora", Ízlésformáló ereje, gondolatokat evokáló szerepe. Csupán az előadott mü él a közönségben, az "irodalmi forma", a kotta nem talál utat hozzá. Ezt mutatja már az a tény is, hogy 1827-ig nem is volt zenetörténeti mult: Mendelsohn Bachkutatásai és első Bach-interpretációi fedezték fel a régi mestereket, addig csupán élő zene volt : az a muzsika, melyet a kor művésze csinált és a kor művésze adott elő. A visszanyúlás és újraformálás gyakorlata azért jelent meg ilyen későn, mert a leirt kottaszöveg annyira csak kiegészito jellegű, segédeszközforma alakzat volt, s annyira az élő játékon volt a hangsúly. S noha ugyanezt nem mondhatjuk el a dráma fejlődéséről, a történeti igazság kedvéért azonban mutassunk rá arra is, hogy a dráma és szinház eme kettős és mégis egymásrautaló élete nem öröktől fogva jellemzi a szinjáték világát. A görögök vagy Shakespeare-ék idejében az irott dráma és a szinpadi megvalósulás teljes egységben élt, sőt az Íratlan drámák (commedia dell'arte pl.) óriási kavalkádjában tenyészett az az irott dráma, mely súlyában, emberi és társadalmi gazdagságában jelentősebbnek, továbbélés szempontjából maradandóbbnak bizonyult. Csak később - nagyjából a XVIII. sz. vége felé keletkezik a dráma és a szinház útjainak elválása, és a speciális irodalmi ihletésű és nem okvetlenül szinpadi értelmű dráma megjelenése. (Tegyük azért hozzá megszorításként: hogy korábban is volt már példa csupán könyvdrámai szándékkal, olvasási célokra készülő drámai müvek megjelenésére - már a középkorban is. De ez a világirodalmat, és a színháztörténetet alapvetően befolyásoló változás mégiscsak a XVTII. sz-ban indul meg.) És ezzel párhuzamosan egy másik törekvés: a drámatörténeti mult felfedezése és múltként, időbeli távlatban való kezelése. Shakespeare-ék még csak ugy ismerték a görög vagy római drámákat, mint ujrairandó té-