Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

III. A SZÍNJÁTÉK SZOCIOLÓGIAI SZERKEZETÉHEZ

tartó ember ellenszenvvel figyeli ugyan a történteket, de mégis saját világnézeti-érzelmi vitái is helyet kapnak az általa látott drámai képben. Ha lenne egy olyan készülékünk, mely a fényképezőgép és röntgenszerkezet kombinációjával minden nézőben le tudná fényképezni azt az alakot, melyben Nóra életrekelt, mely tehát vissza tudná adni a belső látásban életrekelt figurát, akkor kiderülne, hogy mindenkiben másképp él ugyanaz a figura. Nóra a nézők tömegében Nóra marad, de mindenki másképp látja benne ezt a szellemi figurát. Itt azonban hangsúlyozni szeretnénk, hogy a néző belső látása

, a színpadon látott figurák és konfliktusok szubjektív kitöltése és kiegészítése csak akkor marad meg a dráma Íróilag adott keretei között, ha egy tipikus sorsot látunk magunk előtt. Nóra élete minden egyes nézőtől különböző egyedi és mégis tipikus mivolta,általános problematikája teszi lehetővé, hogy a sok egyedi "kiegészítésben" végülis mégiscsak a mü objektiv eszmei tartalma legyen a lényeges. Igy aztán a néző egyéni "kiegészítései", az a kép, amit a színpadra rálát, a darab eszmei kontrollja alatt születik: lényegében a dráma által keltett, annak erőterében mozgó képek és gondolatok ezek, nem önkényes belemagyarázások. Ezért, ha most mi hangsúlyozzuk a néző aktivitását, határoljuk el ezt az aktivitást a dekadens esztétika "beleérzési" elméleteitől, a Theodor Lipps által képviselt szubjektívista önkénytől. Eszerint a néző önkényesen azt lát rá a képre, vagy a színpadra, amit akar - a művészet objektivitása, a tartalom valóságot tükröző igazsága Itt szertefoszlik, a dráma arról szól, amit én beleérzek. Mi viszont azt hangsúlyozzuk, hogy ez a kiegészítés és rálátás abba az irányba történik, melybe a mü azt vezérli. Nem önkényes tehát, hanem a dráma ál-