Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

III. A SZÍNJÁTÉK SZOCIOLÓGIAI SZERKEZETÉHEZ

zösség életébea éli* Ezért gondolatvilága - mágikus és totemisztikus elképzelései is - azt tükrözik, hogy egyedi mivoltában is azonos a törzsi közösséggel, annak minden egyes tagjával. Amit tesz olyan* mintha azok tennék* és amit mások tesznek olyan* mintha ő tenné. A vérbosszúban* a totemek kultikus tiszteletében egyes népeknél még máig is fennmaradtak ezek a szokások: az egyes ember tetteivel, bántalmazásával az egész törzs azonosítja magát. Itt tehát még nincs meg a szemlélő jelensége: a törzs életén belül nem különül el még a kritikusan megítélő figyelő és a cselekvő ember. Aki figyel, pontosan ugyanúgy érez és gondolkozik, mint aki cselekszik. Az egyéniség megjelenésével, a magántulajdon hátán kialakuló individuális fejlődéssel aztán egyre jobban elkülönül a magáncselekvés a közösség életétől«• A társadalmi normák már csak kerülő utón, a közvélemény, a szokások, a "figyelő mas'* révén érvényesülnek, nem pedig közvetlenül, mint a törzsi szervezetben. Ennek az elválás! folyamatnak része a szinház megjelenése. A ditiramb-játékok, Dionüszosz-ünnepségek kultuszai még a törzsi hagyományokon virultak, s a közönség együtt élt cselekvően a történetek hőseivel. A magáncselekvés fokozatos kiválása során, a közélet újfajta szervezeti formái közepette jelenik meg az a forma, ahol az emberek magáncselekvései még a közösség életének látható centrumába kerülnek, mindenki látja, megítélheti, beleszólhat, s a magánpraxis csak annyiban individualizálódik, amennyiben egyéni utakat keres a polisz, a városi közösség érdekeinek megvalósításához. Az egyéni sors akár egy Oidipusz-, akár egy Antigoné esetében - elkülönült már a közösség életétől, önálló utakon járt: először csupán az egyéni ügyesség, bölcsesség és lelemény értelmében, később az egyedi fátum szerint, majd pedig a közösség történelmi fejlődésének fokozatairól való lemaradás vagy előrefutás (Antigoné és Prométheusz) értelmében.