Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

III. A SZÍNJÁTÉK SZOCIOLÓGIAI SZERKEZETÉHEZ

gondolat több-kevesebb világossággal áll a szinészpedagógia köztudatában. Sztanyiszlavszkl.1 pl. Tommaso Salvlnit idézi: "A szinész a színpadon él, zokog, nevet, de ha sir és kacag, ugyanakkor figyelemmel kiséri saját nevetését és könnyeit. Ebben a kettős életben, ebben az élet és játék közötti egyensúlyban rejlik a művészet. (Sztanyiszlavszkij: A szinész munkája II. Müveit Nép 1951. 162. o.) Hont Ferenc azonban még egy mélyebb réteget is felfedez e két funkció szétválásának és egységének dialektikájában. Nemcsak az önmagamat figyelő és közben cselekvő sikok egymásravetitéséről emlékezik meg, hanem a szinészi egyéniség kívülről formáltságát és a szerep belülről alakltottságát is ebből a viszonyból közelit! meg, melyben ennek az összefüggésnek egy paradozabb képét kapjuk: "Kétrétegű a megalkotott alak is: a kívülről kapott alakban a tapasztalt, megfigyelt vonások, a színjátszó érzésvilágának és képzeletének elemeivel egyesülnek,de a színjátszó legbelsőbb világából kiszakadt, személyiségének legmélyebb rétegéből alkotott, legegyénibb jellemvonásaiból testet öltött alakban is mindig találunk külső tapasztalással gyűjtött, szerzett élményből nyert, kívülről kapott elemeket." (Hont: Az eltűnt magyar szinjáték. Officina 1940. 52. o.) Vagyis a szinész munkájában a világot figyelő funkció a cselekvő funkcióra vetitődik, s mint önmagunk része kerül a szerep megelevenitésébe. A szinész a világot mint lehetséges önmagát figyeli és teszi magáévá. Persze, a modem polgári szociológia a néző és cselekvő viszonylagos ellentétében az ember örök adottságát » látja. Valójában ez a különbség csak a törzsi társadalom felbomlásának idején jelenik meg, s különösen éles formát csupán a polgári társadalom privatizáló körülményei kö— » zött ölt magára. A törzsi ember még minden tekintetben a közösség alkotórésze: cselekedetei felolvadnak a törzs életében, magánpraxisa csak igen elenyésző, életét a kö-