Székely György: Színjátéktípusok leírása és elemzése (Színházi tanulmányok 8., Budapest, 1963)

A. TÍZ SZINJÁTÉKTIPUS - V. A commedia dell'arte

vázlat vált ismertté. Nagyrészük még ma is kiadatlan. Az adott időszakban ezek az alábbi módon oszlanak meg: 1568. 1 Massimo Trojano leírása XVI. sz. 2 Este-gyüjt. 1611. 50 Scala-gyüjt. 1622. 103 Locatelli-gyüjt. XVII. sz. 100 Corsiniana-gyüjt. XVII.sz. 22 Bartoli-gyüj t. XVII.sz. 464 vegyes gyűjt. XVIII.sz. 75 vegyes gyűjt. Látjuk tehát, hogy a szcenáriumok túlnyomó része a XVII. századból való és mindössze három maradt fenn az első négy évtized idejéből. Valószinü ugyan, hogy a XVII. sz. eleji gyűjtemények - épp en a jellegzetesen hagyományozó játékstílus miatt - az első évtizedek játékanyagát tartalmazzák, de kétségtelen, hogy szellemükben elég lényeges változást mutatnak. Ez a vonás különösen érvényes a XVIII. sz-i gyűjteményekre. Az eltolódás olyan méretű lehet, hogy külön elnevezóet igényel /pl. a tragikus cselekménybe illesztett commedia dell'arte figurákkal lebonyolitott"opera reggia"/. Még Így is, a fennmaradt anyagok túlnyomó része a komikus alaphangú, "igazi" játéktípust képviseli. Természetesen "commedia erudita" és pásztorjáték elemek is kerültek a szövegkönyvekbe. A harsány nevettetés fegyvere, a szatira elsőeorban a Pantalone-figura által képvieelt hanyatló kereskedőoaztály, a Dottore-figura által képviselt nagyképű jogászok, zugügyirédek, illetve a szakmájukhoz nem értő orvosok, kuruzslók ellen, a capitano-figura által képviselt idegen, spanyol elnyomók ellen irányult. Bizonyoe általános szatíra sújtotta az öregeket, akik fiatal lányokat akarnak megszerezni maguknak és a szolgák ügyes közreműködése következtében pórul járnak. Azok a társulatok, amelyek - főleg a XVII. században - egyre inkább nagyurak patronátusa alatt működtek, egyre inkább az általános ée nem a rendi ezatira fegyvereit