Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

"Színpadi formabontás"

Tarentiust és Plautust, hogy ne zavarjon, Kivitetem a szobámbul. Nemrégen éppen ezzel kapcsolatban idézte Anou11h-nak Lope de Vegát a kiváló francia szinész-rendező-igazgató Je

an-Louie Barrault, mikor egy "formabontó" kísérletre készült: "A színházhoz három dolog kell: két szál deszka, két bak, meg egy nagy szenvedély." Ha Lope de Vegát (vagy Shakespeare-t) belekónyszeritik valamilyen hagyományos vagy akadémikus formába, ezt a két drámairót aligha ismeri a világ. Persze ilyent feltételezni naivitás, sót ostobaság, mert amúgy sem hagyták magukat. Az iró és az orra De hadd mondjak közelebbi példát. Nyugat-Európában Brechtet korunk egyik legjelentősebb drámai és szinpadi alakjának tartják* Ml lett volna Brecht-bői, ha belekényszerül valami naturalista formába? Legtöbb témája egyszerűen színpadra vihetetlen lett volna, egyébként pedig elveszett volna drámai egyéniségének legvarázsosabb vonáea, bátor, szinte kihívó közvetlensége, vitatkozó hajlama, lirai kommunista agitációja. És az egyéniség szerepe a színpadi művészetben sem kisebb. Még a színészetben sem, ahol pedig a művész leginkább van adott formákhoz, a dráma és a rendezés formáihoz kötve. Sok Hamlet

et láttam színpadon. Egyforma volt a Nemzeti három Hamletj

e? Nem Ütött át rajtuk a három szinész különböző egyénisége? De én láttam Uray és Tárkonyi Hamletjét is. Volt közös bennük? Hát Olivier és Major III. Richárdj

ában van közös elem? A szinpadi rendezők egyéniségét pedig néha még élesebb ellentétek választják el egymástól. Fiscatort lehetetlenség a meiningenlek formáiba gyömöszölni, mint Meyerhold sem birta Sztanyiszlavszkijék zárt formáit. De hát hogy ne a nagy történelmi nevekkel dobálózzunk, nézzük meg például a Madách Szinház két fiatal rendezőjét, Ádám Ottót és Vámos Lászlót. Mind a kettőjüket