Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

A gyűlölet iskolája

kedve teszi. ("Én, kiben nincs kegy, jóság, félelem." Vagy: "Könnyejtő részvét nem lakik szememben.") Gazember vagyok. Hem, nemi Hazudok. Kérkedj bolond! Ne hízelegj bolond! Sok nyelve van lelkiismeretemnek és minden nyelve más mesét mesél S gazembernek mond mindegyik mese. Bz legnagyobb mértékben rágalom. A legszörnyűbb mértékű gyilkolás és mindegyik bűn mindegyik fokon, A rácshoz jönnek mind: bűn! bűn! - kiáltva. Feladja a küzdelmet, és most árulja el, hogy a kénytelenségből - önként vállalt egyedüllét, az együttérzés hiánya mennyire megtörte. Ez az ember legbensejében utálja önmagát. Kétségbeesem. Senki sem szeret S ha meghalok, majd egy lélek se sajnál. Be miért is tennék, mikor én magam Se tudom megsajnálni magam. Most már nincs más hátra, mint egy utolsó nekirugaszkodás a végső csatára, egy utolsó vitézi harc a csatatéren, aztán a halál. Major árnyéka Hogy Richárd drámai értelemben nem az a "szimpla", gazember, amilyen egy Jágo, egy Gonerll vagy Regan, arra nem hoztam fel a történészeknek azt a megállapítását, hogy valójában III. Richárd egyáltalán nem volt olyan sötét gazfickó , mint amilyen sötétre még Shakespeare is csak politikai okokból festette, mert a dráma mai előadásának ehhez nincs sok köze. Nem hozom fel Richárd gazaágának egyoldalú értelmezésével szemben a kommentátorok ezreit, akik ha csak a hazaiakat olvassuk, következetesen szembeálltak az ilyen szimplifikál ásókkal, az első magyar III. Richárd-kommentátortól, Henszlmanntól kezdve Vörösmartyn és Féterfy Jenőn