Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)
Az absztrakt gyümölcs
ha egyszer ugyanolyan társadalmi-történeti viszonyok között Goethe meg tudja valósítani a shakespeare-i koncepciót, Schiller nem, akkor mégis csak Marxéknak lesz igazuk, hogy a drámairónak lehetősége van rá 9 hogy megválassza a módot, amelyen drámáját feldolgozza. Már-már komolytalannak érzi az ember, hogy azt is társadalmi okokkal magyarázza, hogy Shaw vígjátékot ir ós nem tragédiát ("a tragédia korszaka régebben volt"). Ugyanígy kellett Ibsennek olyan műfajban irnia, ahogy irt. Ellenben Shaw 1917 után, az októberi forradalom után, természetesen tragédiát ir» Az eszébe sem jut, hogy Shaw-nak volt néhány kortársa, aki nem irt komédiát 1917 előtt sem, másrészt, hogy még a Johanna is csaknem végig vígjátéki hangon íródott, és hogy Molière tragikus témákat irt meg vígjátékában, ugyanakkor, mikor Racine tragédiákat irt,és hogy Euripidész csak tragédiákat, Arisztophanész csak vígjátékot irt, ugyanabban a korban. A társadalmi-történelmi viszonyokkal, mint a műalkotás magyarázatával, nem szabad vulgárisan ós főleg önkényesen bánni. Társadalom és műalkotás viszonyának önkényes vagy absztrakt kezelését én nagyon kártékonynak tartom. Amíg csak arról van szó, hogy Nyina és Trigorin sorsa azért fordul igy és ugy, mert a "társadalom nem engedi meg az őszinte érzéseket", vagy ha azt mondjákt "Csehov belátja, hogy a középrétegek válsága az imperializmus parazita burzsoájának szférájában kapja meg magyarázatát", ez nekem csak mulatságos, ahogy a müvet, mint az író egyéni alkotását, szinte minden átmenet nélkül azonosítja a tőle független tárggyal, amelyet ábrázol, és nem veszi tekintetbe, milyen lényegbeli különbség a tükrözött kép és annak eredetije között. A folyamat világos. Amit Marx a társadalomról mond, azt automatikusan áttenni a drámába. A társadalom ilyenformán teljesen antidialektikusan egyértelműen meghatározza a dráma tartalmát, formáját, műfaját. Végül a dráma és társadalmi meghatározója annyira összemosódnak, hogy egyikről ugy lehet beszélni, mintha a másik volna. Engem azonban itt még
