Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)
A drámafordítás problémái
peare, legfrappánsabb kifejezéseit az élő beszédből elleste. De hát ez természetes, Shakespeare gyakorlati színházi ember volt, nem az irodalomnak, hanem a színpadnak irt, neki aztán anyagilag sem volt mellékes, hogy érti-e a néző amit hall és lát. Mivel ma egyes fogalmai, képei, szavai kivesztek a köztudatból, egyes használati tárgyai,eszközei, szerszámjai, fegyverei elavultak, egyesek ugy veszik, hogy a maga korában is avult és érthetetlen volt. Ez hosszú kérdés, a részleteibe nem akarok belemenni, de már olyat is megéltem, hogy mikor a Királyasszony lovagját Victor Hugo Ruy Blasát a Madách Szinház bemutatta, a Magyar Nemzet kritikusa szemére vetette a fordító Mészöly Dezsőnek, hogy a nagy romantikus drámaköltő magyar szövegébe hétköznapi, már-már útszéli szavakat kevert* Mekkorát kacagna és milyen válogatott útszéli káromkodásra fakadna Hugo, ha ezt olvashatta volna. Hogy egyes kritikusok és egyes irodalmárok semmit sem változtak! Őt tudniillik annak idején egyebek közt ugyanezért az útszéli nyelvért átkozták egyes kritikusok és irodalmárok. Azért, hogy - amint ő mondja - "vörös sipkát nyomott a vén szótár fejébe..!* ("Je fis un bonnet rouge au vieux dictionnaire.") és "a nemes verset odavetette a próza fekete kutyáinak." ("J*ai jeté le vers noble aux chiens noirs de la prose."). A Királyasszony lovagjában a Duenna bókjára, hogy "Je vous baise la main" Don Cézár ugy válaszol, hogy "Je te graisse la patte" és Íme, az idő egyesek képzeletében Hugóból is méltóságos, jó illemü nemes urat csinál, aki csak választékosan szólal meg és akinek nagy pátoszu romantikáját csak valami természetellenes, f enkölt nyelven szabad megszólaltatni. Remélem, senkisem ért félre, de azért nagyon világosan leszögezem: én nemcsak abban értek egyet Arannyal, hogy a drámai nyelv nem lehet egy, bár más költői formában megengedett, de az élő beszédtől elrugaszkodott irodalmi nyelv, hanem abban is, hogy azért a dráma nyelve nem tűri a lapos, porban vánszorgő leegyszerűsített, fantáziátlan, a bonyolult drámai kötéseket csupán kivonatoló, rossz értelemben prózai beszédet. Vas
