Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

A drámafordítás problémái

nem azt idézi, amit Arany erről a kérdésről mond: n

Az áttétel - irja Arany - ne annyira azt az olvasót igyekezzék kielégíteni, ki az eredeti Shakespeare-rel kezében szót szóval összehasonlít s inkább nehézkes fordítással is beéri, csakhogy egy jota se vesszen el az eredetiből, mint inkább azt, ki az anyaghoz nem férvén, szépségeit a nagy költőnek (Shakespeare-ről van szó) magyarban kívánja élvezni, s a színpadot, mely nagy hiányt szenved jó fordításokban. Legfőbb cél mind a háromnak kielégítése s erre törekedni kell, de teljesen elérni lehetetlen." Az "inkább, mimt" pedig azt jelenti, hogy inkább az elsőben megalkudni, mint az utolsóban. Mielőtt azonban tovább mennék, fussunk át röviden azokon a tulajdonságokon, amelyek egy drámaforditást a színházi előadás szempontjából nézve a nyelvi, irodalmi igényeken tul jő fordítássá tesznek. As első ilyen igény a tartalmi világosság, az érthetőség. A színházban - mint az uno

san ismert - nincs mód a visszalapozásra, olyan szöveg kell, amely, természetesen a rendezői beállítás és a színészi játék segítségével, első hallásra világosan érthető. Néha a színházak kénytelenek leszállítani az igényt és megelégednének azzal, ha a szöveg egyáltalán érthető. Nincs jogom kitérni a sok port felvert, egyes irodalmi körökben klasszikusnak tekintett, de a színházak által csaknem következetesen mellőzött Babits-féle Viharforditás egy-egy részletének felidézése elől. Kérem, figyeljenek jól, én is igyekszem nagyon tagoltan olvasni. Frospero mondja: Kérlek, jól vigyázz. Én Így feledve földi célt, magánynak Szentelve és müveive lelkemet, Épp evvel, mi ha nincs titokban, minden Értéken tul értékes; rossz öcsém Gas lelkét felköltöttem és bizalmam Mint jó szülő, szült oly csalfaságot,