Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

A pozitív hős konfliktusa

emberi társadalmat, ta ha igaz is, hogy a szocialista tár­sadalmat jobban érdeklik Baját társadalma eredményei, az uj, a maga teremtette uj ember arca, mégis - és ezt tudja a szocialista realizmus is - egy társadalom sem mondhat le önnön fejlődésének birélatáról. Nos,hogy állunk mi ezzel a kérdéssel? Azért mondtam, hogy a kényes azőt nem szeretném idéző­jelbe tenni, mert a kérdést valóban kényesnek tartom, mint ahogy kényes is volt mindig, amióta csak az irodalom társa­dalmi jelenség, és marad is kényes véleményem szerint mind­addig, amig csak az állam fennáll. Beszéljünk erről egy kicsit őszintén. Az állam, amely minden korban az adott társadalom (persze az uralkodó osztály) érdekeit védelmezte, ahol cen­zúra volt, cenzúrával, ahol ez nem volt, más eszközökkel állított bizonyos tilalomfát az irodalomnak és a művészet­nek. (Természetesen volt és ma is van rá példa, hogy ezt a nyilt vagy burkolt cenzúrát az államon belül az egyház kép­viselte, amelynek kezében olyan jó helyen volt a szépiro­dalom - vagy akár a tudomány - fejlődése, mint a hógolyó a tepsiben.) Fölösleges volna itt most felsorolni a különféle osztálytársadalmak közismert hajmeresztő példáit, inkább csak azt az illúziót szeretném eloszlatni - ha még egye­sekben megvolna -, hogy ez a helyzet polgári országokban ma talán máe. Itt vannak előttem a különféle nyugati országok filmcenzura rendelkezései, sajnos, nincs terem a részletes ismertetésükre. Nem egy művészünk - például az Bgy nyáron át táncolt nyomán - a korlátlan művészi szabadság őshonát látja például Svédországban, ahol a nézőt felnőttként keze­lik, mert amit nyugodtan nézhet a muzeumokban, vagy a nyil­vános parkokban, a meztelenséget, azt a filmeken is korlát­lan mértékben megengedik. Svédországban még azt sem tiltja semmi, hogy kommunistaellenes filmeket csináljanak, de hogy királyságellenes filmet csináljanak, az tiloS. Nálunk for­ditva van, amivel egyáltalán nem azt akaróm mondani, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom