Hont Ferenc: Valóság a színpadon (Színházi tanulmányok 4., Budapest, 1960)
I. Az ár ellen - Színház és munkásosztály /1934/
bomlott. Ezekből az elemekből néhányat a politikai munkásazinjátazáa felhaaznált a saját céljaira, de gyökeresen más szempontok azerint épitette uj egyaégbe őket éa igy az általa kitermelt uj formákkal együtt a polgári azinjátékkal teljesen ellentétéé azinjátéktipuat hozott létre. A háború utáni politikai munkáaazinjátszáa mintaképéül az oroazországi forradalomban keletkezett munkásszinpadok azolgáltak. Természetszerűen az európai munkássz inj átszás nem vehette át az oroszországi munkásszínjátszás szervezetét. Oroszországban a politikai azinjátazáat a hatalomrajutott munkásosztály központi irányitásaal, céltudatosan kereaztülvitt tervszerűséggel szervezhette meg, mig a nyugati államokban a munkásosztály az öaazeomláa után ia a hatalom megazerzósóért küzdött éa igy a politikai munkásszinjátszás nem az újonnan megteremtett társadalmi helyzet biztosításának és terjeszkedésének volt eszköze, hanem az egyre jobban kiélesedő osztályküzdelem fegyveréül azolgált. Ezenkívül az uj Oroazországban nemcaak a kedvező körülmények, hanem a meglévő történelmi előfeltételek ia segítették a munkásazinjátázásnak a nyugatinál összehasonlithatatlanul gyoraabb elterjedését éa megerőaödéaét. Oroaz földön ugyania a dolgozó rétegek sz injátázásának hagyományát a XVIII. században keletkezett főnemeai jobbágyazinpadok fejleaztették ki, mig nyugaton a munkáarétegek azinjétéka aránylag rövid múltra tekinthetett viasza. A polgárháború éveiben a gyárakban, a falvakban és a katonaság közt a frontokon egyre gyorsuló ütemben szaporodtak a központilag irányított műkedvelő színpadok, amelyek a polgári szinjáték világnézetével és formájával egyaránt éles ellentétben állottak. A politikai színjátszást Oroszországban nem művészi célkitűzések, hanem praktikus követelmények hívták életre. Az uj politikai helyzet biztosítására éa a- forradalom alapelveinek terjeaztésére propaganda- és agitációs szervekre volt szükség. Erre a célra a politikai színjátszás egyik