Hont Ferenc: Valóság a színpadon (Színházi tanulmányok 4., Budapest, 1960)
I. Az ár ellen - A szinjáték világa /1940/
szinjátszó kétféle kifejezési eazközeit: a testi megnyilvá- nuláaokat és a tárgyi segédeszközöket kell közelebbről megvizsgálnunk. A színjátszó" feladatát elsősorban saját testén és ennek megnyilvánuláaain keresztül valósítja meg. A hang, a beszéd, az ének, a mozdulat, az arcjáték, a tánc a színjátszásnak ősi, látható , vizuális és hallható , auditiv elemei. A látható és a hallható elemek a teljes színjátszásban kiegészítik egymáat. A mozdulatlan ének nem szinjátszáa, az önállóault némajáték megköveteli a kiaérőzenét. De a látható éa hallható teati megnyilvánuláaok azinjátszással kevert vagy tőle független jelenségekben is kiegészíthetik egymást. Az elbeszélést, a dalt is kisérheti kifejező mozgás, énekelhet az ember munka közben, táncolhat és kiabálhat hirtelen kitörő örömében. Az egymást kiegészítő látható és hallható megnyilvánulásokat csak akkor tekinthetjük szinjátszó tevékenység elemeinek,ha a szinjátszáa többi eljárásaival és ezek fentebb vázolt ismertetőjegyeivel párosultan jelentkeznek, tehát, ha kettős irányú törekvéaből fakadnak, felidézett kétrétegű azerep megélevenitéaét szolgálják, előre meghatározott helyzet- éa történésaorozatban helyezkednek el,atb. A kifejező mozgáaokkal kiaórt dal vagy elbeazéléa a azinjátazás rokonjelenaége, a helyenként megJátazott meae a azinjátazás elemeivel kevert műfaj,a társasági tánc nem színjátszás. Ezzel szemben a színjátszástól látszólag teljesen távolálló tevékenységek is szervesen beilleszkedhetnek a szerepmegelevenités mozzanatainak sorozatába, mint pl. a futás, ugrás, testi ügyeskedések,bűvészet, akrobatamutatványok, stb. Számos ilyes testi megnyilvánulás kezdetben a színjátszástól elválaszthatatlan, csak később szakad ki belőle, fokozatosan önállósul vagy más tevékenységekkel egyeaül. Igy pl. a bűvészkedés éa az akrobatika gyökerei a varázaló-pap azinjátazáaáig nyúlnak viaaza. A tornamutatványok, labdajátékok, kötélhuzáa, aportverseny, stb. eredeti alakjában kivétel nélkül szerepeket megelevenítő jTetálked^s^inJ^ts^áj^