Kardos Tibor: A magyar színjáték kezdetei (Színházi tanulmányok 1., Budapest, 1960)
ces színjáték. A tékozló fl u a közjátékokban egy sereg deákkalandot ábrázol és egy kocsma-jelenetet mutat be. A deák elmegy mesterlegénynek, s a mesterrel közös egyetértésben eldöngetnek egy téritő papot, a deák utóbb kalmárnak áll,de katonák kifosztják, mint szakállt-növesztő sarlatán jelenik meg, s ebben a minőségében végül is elverik. A sarlatán, gyógyszerész, orvos figurája a nápolyi népies farsaban uralkodó alak, s mint emiitettük a "csúf" nevezettel is bizonyos összefüggésben van. Van peszer olyan közjáték is, melyben nem a deák huzza a rövidebbet a katonákkal szemben, hanem megforditva. Tény az, hogy a népi élet alakjai a katona, iskolamester, kalmár, sarlatán, deák,életvidám asszonyok a vásár és a tabema alakjai elevenednek meg ezekben a "csúfság"-okban. Már némileg eltérő és tartalmilag éles csúfságok, illetve trufák is maradtak fenn, nagyrészt a XVI. századból. Ezek a mesének, csúfságnak, trufának nevezett szini jelenetek igen erőteljes politikai mondanivalóval bírnak. Egy kivételével valamennyiben szó van az udvarról,iilletve az uralkodóról, akár élesen van meghatározva, mint a Mátyás király és a lovát áruló szegény emberrő l c. trufában, melyet Benczédi Székely István őrzött meg számunkra, akár pedig egy magyar királyi párról van szó, mint Bornemisza Péter MCsufság"-ában, melyet Trágár Balázsról mond el vagy Veresmarti Mihály, illetve Pázmány Péter "csalóka" történetében a kópé udvari festőről. Mindez arra mutat, hogy a csúfok és a deákok trufái, élmény-novellái valóban a királyi udvarból indultak ki és csak idő folyamán egyesültek a népi adomákkal, parabolákkal, mesékkel, de megtartották végig hajlamukat a politikai kifigurázásra, ur és egyházellenes élüket. A legkeményebb talán valamennyi között egy mese. Heltai Gáspár története Egy nemes emberről és az ördögrő l. Ez a fabula arról szól, hogy a harácsoló és kegyetlen nemesur felfogadja ispánnak az ördögöt, hogy jobban gyötörhesse a - 92 -
