Kardos Tibor: A magyar színjáték kezdetei (Színházi tanulmányok 1., Budapest, 1960)

befolyásos tagjai egyre jobban uraikká emelkedtek, a rabszolgaság intézménye nemhogy eltűnt volna, de erősödött, a tértvesztő nemzetségfők újból és újból megpróbáltak fellázadni a történelem vas kényszere ellen, s bár lázadosásaikhoz az elszegényedő szabadok ezrei csatlakoztak, tartós eredményt elérni nem tudtak. A magyar nép létét és fejlődését biztositó uj feudális intézmények gyökeret vertek és fejlődésnek indultak. \z uj egyház tanításának népszerűsítésére Magyarországon is bevezette azokat a drámai jellegű előadásokat,melyek tanitását népszerűsítették, viszont a pogány felkelések és makacs ellenállás központjaiban olyan hagyományok éltek,melyek között szinszerűeket is felismerhetünk. A nemzetségfői központokban,a földmivelő, de igen nagy mértékben mozgékony falvakban még sokáig éltek a pogány hagyományok szinszerü formái is, a bőség-mágia, az avatási és temetési szertartások szinszerü ritusai. Ezek azonban nem csupán az ellentmondás megnyilvánulásainak foghatók fel, van olyan egyszerű, öntudatlan funkciójuk, mely párhuzamos a kereszténység hasonló jellegű benedikcióihoz, sőt egybe is olvadnak velük. Viszont határozottan ellenzéki, sőt maradi szerepe volt azoknak a pogány mondáknak, amelyek a nemzetségi, törzsi dicsőség példáit egykori pogány ritusokhoz, vallási emlékekhez kapcsolták. Mindenesetre a keresztény egyház igyekezett az elhalványuló pogány mondákat átszínezni, a pogány ritusok emlékeit keresztény rítusokkal összeolvasztani, hogy az uj ideológiát népszerűsíthesse. Az árpádkori színjátszás közönsége és lehetséges központja Színjátszásunk szempontjából egyik legfontosabb közösség az árpádkori falu, melyre lényegében a lassan kibontakozó feudális társadalom épül. A koraközépkori magyar falu a szó legszorosabb értelmében közösségben ált. Vem csupán a földet osztották ki egymás között, de a munkát is ka4