Kardos Tibor: A magyar színjáték kezdetei (Színházi tanulmányok 1., Budapest, 1960)

lákában végezték: erdőirtáet, földmivelést, házépítést, gabonaőrléet, fonást. Ezek a falvak állandó közösségek lévén, a rítusok és szlnszerü szokások szempontjából Is egységes közönséget alkottak. Sokrétű telépülés-forma az Árpádkor kezdetétől fogva a mezőváros, melyből ekkor még lényegében csak néhány volt, mint pl. a két állami központ, Esztergom, az ország fővárosa és egyszersmind érseki székhely, a királykoronázó másik főváros,Pejérvár,olyan régi egyházi középpontok, mint Pécs, Győr, vásárhelyek, mint Kalocsa, Várad, Gyulafehérvár, kereskedelmi gócpontok, mint Pest, Zágráb, Pozsony, Sopron. Ezekben a nagyobb falvakban már jelentékeny szerepet játszanak az iparosok,a hazai és a külföldi kereskedők, a várnép, a papok, szerzetesek, s ha királyi székhely a mezőváros, akkor az uralkodó és kísérete. E mezővárosokban a szini élet eltérő a falvak szerény, szinszeríi szokásaitól és hagyományaitól. A mezőváros kolostorai, székesegyháza az uj keresztény színjátszás és dráma középpontjai. A piactérre eljutnak a világi jellegű színjátszás képviselői is, a klilföldi mulattatók, a várnép között a hősi epika emlékei élnek. De kétségtelen, hogy ezekben a mezővárosokban - legalább is közülük egyik - másikban - tartózkodik a királyi udvar, mint a legmagasabb rendű szini közösség. Az udvar tagjai elmennek a székesegyházba, hogy végignézzék azokat a szlnszerü rítusokat és liturgikus drámákat,melyek az uj királyi hatalom ideológiájának olyannyira megfelelnek. A király és udvarának tagjai a palotában, a lakomákon végighallgatják azokat a hősénekeket, melyek az uralkodó család mesés eredetét,küzdelmeit ós hivatását örökítik meg. Ugyanitt jelennek meg a magyar és idegen mulattatók.A magyar bohócok, szláv igricek, francia tombások, bizánci mimoszok, német spilmanok, kóbor deákok, a goliardok, a világ almdaa tájáról való jokulát

orok. - 5 -