Kardos Tibor: A magyar színjáték kezdetei (Színházi tanulmányok 1., Budapest, 1960)

Színpad, kellékek, előadásmód A színpad a jelek szerint továbbra is a rendkívül egyszerű tabernákulumból állott, melyet szlikség esetén négy felállított rud, tetejükre fektetett három keresztrud, és a három oldalról lecsüngő sátor-ponyva határolt, s többnyire csak a közönség felé volt nyitott.Természetesen a falat alkotó ponyva lehetett kárpit, perzsa-szőnyeg, s elképzelhető az is, hogy a szinpad - különösen udvari környezetben - fából ácsolt, deszkából készült alkotmány volt.Mátyás korának történeti forrásai legalább is erre engednek következtetni. A tabernákulum az európai színjátszásban kiemelkedő emelvényként is szerepelt, ahonnan az "égi küldött" beszélt. És valóban,egy Budán 1501-ben eljátszott allegorikus élőképet, melynek során a török császár ée basái megsemmisültek az égő mecsetben, az zárta le, hogy egy tabernákulum tetején Sibyllának öltözött deák jelent meg és mondott jósigéket. Általában a misztériumok és a vallásos színjátszás színhelye, "theatrum"-a ebben az időszakban a templom előtti tér, Lippától Pozsonyig, Kassától Budáig. De ugyanígy színhelye az iskolai terem,a palota-udvar, a lovagló-terem, a jól kiképzett kert, egy szóval bármely architektonikusan körülhatárolt, nagyobb közönség befogadására alkalmas tér vagy helyiség. Az épületek iveit,fülkéit, íépcsőzetét, ahol lehetséges, belefoglalják a játékba, illetve a szinszerü cselekményt lehetőleg odahelyezik. Ami a szini élet eszközeit, diszleteit illeti, nagyrészt analógiákra vagyunk utalva, bár akad jónéhány adat, tudunk a goliárdok, illetve galádok tarka ruháiról, a csúfok ruháját diszitő "csúf" szalagokról. Szkhárosi Horváth András a XVI. század derekán a katolikus szertartások eszközeit színészi kellékeknek tartja és "apró csúfság" szóval illeti. Ugyanő a barátköntöst "csuff" ruhának, a következő században pedig Pázmány Péter a tövissel megkoronázott, Krisztusra gúnyból adott királyi biborpalástot, mint szin- 47 -