Kerényi Ferenc: Pécs szabad királyi város német és magyar színjátszásának forrásai a Baranya megyei levéltárban, 1727-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 29., Budapest, 1992)
PÉCS SZABAD KIRÁLYI VÁROS SZÍNJÁTSZÁSÁNAK TÖRTÉNETE A LEVÉLTÁRI FORRÁSOK TÜKRÉBEN 1849-1886 KÖZÖTT
a német teátristák egyik emlékezetes afférjának. 1850-ben a szabadságharcban való részvételéért 10 év várbörtönre ítélték. Josef Dietz marburgi színházigazgató is sikerrel turnézott 1875 és 1876 kora nyarán a Mária utcában. Az európai színház társulatát 1878 kora tavaszán a nem kevésbé ismert bécsi Carltheater művészgárdája követte Gustav Adolf Neumann színigazgató vezetésével. Hiába érkeztek azonban a Mecsek aljára a rangos német és osztrák színházak társulatai, a német színjátszás napjai meg voltak számlálva. Még a következő esztendőben kiadták a színházat Julius Schultz társulatának hat hétre. De ekkor még nem sejtették, hogy ez volt az utolsó német nyelvű előadássorozat a színházban. Még 1881-ben Schultz megpróbálta újra a játékjogot elnyerni, de a város tanácsa elutasította, hivatkozva a Színügyi Bizottság 1880-ban elfogadott alapszabályaira. Ez az erőtlen próbálkozás után a német színművészet számára Pécs városa örökre elveszett. A német színi kultúra alig több, mint 150 éves pécsi története ezzel befejeződött. EPILÓGUS („ÚJ IDŐK HAJNALÁN") E vázlatos ismertetésből is kiderülhetett, hogy a pécsi színművészet e korszakban óriási fejlődésen ment keresztül. Eleinte e folyamatban a két kultúra kölcsönhatása dominált, de később a magyar színházművészet önállósulása, és az ország legkiválóbb színművészeinek állandó jelenléte teremtett itt maradandó értékeket. Az országosan is elismert pécsi színjátszás kiváló eredményeit különösen az 1870-es évektől beárnyékolta a színház állandóan romló állapota. A művészeti fejlődést feltételező technikai változtatásokat csak részben lehetett elvégezni. Az egymást váltó műszaki szemlék során rendszerint megállapították, hogy a színház újfent életveszélyes állapotba került. Úgy öt évente vált szükségessé, hogy a roskatag épületet működőképessé tegyék. De az már nagyon hamar világossá vált a városatyák, és később a Színiigyi Bizottság előtt is, hogy erre az épületre már nem lehet és nem érdemes a színjátszás jövőjét alapozni. 43
