Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

ban az állami színházak (Nemzeti Színház, az Operaház, a Szegedi Nemzeti Színház és az 1948-ban államosított Madách Színház) tudtak eleget tenni a magasabb művészi színvonal és a gyakoribb új bemutatók követelményeinek. Műsorterveikben a világirodalom klasszikusai (Shakespeare, Moli^re, Racine, Ibsen, Csehov, Shaw stb.) mellett a magyar drámairodalom nagyjai (Madách, Móricz Zsigmond) egyaránt szerepeltek új bemutatókon. Kezdeményezték a környező országok drámáinak műsorra tűzését is. A műsortervekben megjelentek a szovjet írók művei is (Gorkij, Szimonov stb.). 1948-tól ezek műsorra tűzését központi intenciók is szorgalmazták. A Művész Színház tevékenysége a művészi újítást és a színvonalas munkát kiemelten kívánta szolgálni. De itt is anyagi gondokkal küszködtek. Még a díszletek előállításához sem volt elegendő pénz, gyakran kértek nívószubvenció előleget a VKMtől. Csak ezekből az előlegekből tudták biztosítani egy-egy új bemutató feltételeit. A jelentős mértékű állami támogatással sem tudták a színházat rentábilissá tenni, ezért rövid idő után csődbe mentek. A vidéki színházak voltak különösen nehéz anyagi helyzetben. A színészek gyakran heteken át fizetés nélkül dolgoztak, hiányoztak a szükséges felszerelések, díszletek. A színházak látogatottsága általában igen gyér volt, a bevétel nem fedezte a napi kiadásokat. A vállalt kötelezettségek (a műsorterv, a színvonal) teljesítése így szinte lehetetlenné vált. A látogatottság visszaesése okát sokan a műkedvelő előadásokkal teremtett erős konkurenciában látták. A VK Művészeti Ügyosztályá13