Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

ezt nagyon szép dolognak tartjuk, hogy nem lehetett megfojtani a művészetet; a tömegekhez akartak szólni, de azt tartjuk, hogy ez egy megszabott keret között volt, ami akkor rajta volt a művészeken. Nem akarunk erényt csinálni ebből, nem vagyunk hajlandók ezt a keretek közé szorított kultúrát elfogadni. Nagyon veszélyes az, ha szolgaságban elferdített kultúrát akarunk feléleszteni. Ezek pl. ellenállási érdemnek tudhatók be, de a társadalom tovább halad, mi nem az elnyomott kultúrát akarjuk terjeszteni. Ha meg akarom fogalmazni ennek a kultúrának az esztétikáját, azt kell mondanom, hogy az állandóan mozgó külvilágból a megfejthetetlen életből nekünk felfedezéseket kell tennünk. Tudjuk, hnny ezek nem abszolút érvényűek, ezek nem mindig eszményi felfedezések, de ezekben a viszonylagos felfedezésekben igenis benne van az abszolút igazság és nekünk nincs szükségünk elvont igazságra. Fedezzünk fel újabb és újabb területeket, akkor mi vagyunk azok, akik az abszolút igazságot is megtaláltuk. Mi megmindítottuk a harcot, a külvilágot kiszélesítettük a magunk használatára és a benne lévő titkokat megfejtettük. Azt szeretném, ha a szezon folyamán igen gyakran tartanánk előadásokat munkánk eredményéről, hogy meg is bíráljuk a munkánkat, és tisztázzuk a fogalmakat. Ha megnézzük az elkövetkezendő műsorainkat, látjuk, hogy van elég tisztázni való. Sokkal nagyobb rendet kell teremteni a színházban. A külföldön alkalmam volt szétnézni. Azt tapasztaltam, hogy a művészet terén kevesebben tudnak megállni a lábukon, nem tisztázzák eléggé azt, hogy mit akarnak csinálni. Nagyon jó ilyen kirándulás, mert felnagyítva lehet látni a magunk hibáit és 375