Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

Színházzal nemhogy segítenénk rajtuk, hanem esetleg még szörnyűbb helyzetbe juthatnak. Lehet, hogy pillanatnyilag nem lehet, de valahol mégis bele kellene nyúlni, hogy a jövőben ne lehessen olyan igazgató, aki megfélemlítheti tagjait, ezért Bartos Gyula művésznek igazat ad. Igazgató: Köszönetet mondok a két hozzászólásért, amit ösz­sze is kapcsolok, nem ellentmondás az, hogy a szakszervezeten keresztül is segíteni kell a vidéki színészeken. A két hozzászó­lás azért függ össze, mert mindkét esetben igazgató-kérdésről volt szó. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy pillanatonként menjünk egy-egy helyre, hanem meg kell beszélni a városok szövet­ségével, hogy hova menjünk el. Ha pedig lemegyünk egy helyre, a­míg mi működünk, azalatt az ottani színészek próbálhatnak, tanul­hatnak, pihenhetnek. Feltétlen hívei vagyunk annak, hogy az am­bíciójukat növeljék, az is fontos, hogy a vidéki színészet is kapjon előadást, mert ebből is tanulhatnak. A közönségnek meg az összehasonlítás sem jelenthet veszélyt, mert azáltal, hogy össze­hasonlítja a két előadást, fokozódik az igényük. Abban igaza van Szabados Piroskának, hogy a szakszervezeten keresztül is segíte­ni kell a vidéki színészeten. Ebben az ügyben már rengeteg jóin­dulatú ember dolgozott, maga Gobbi Hilda is éjt-nappalát össze­téve dolgozott ezen, úgyszintén Somlay Artúr is foglalkozott a javaslattal, amely figyelemre méltó. Úgy tapasztaltuk, hogy a vi­déki színészet nem akar haladni. A vidéki színészek még most is ugyanúgy a jegyzőnek és a főispánnak akarnak játszani, mint ré­gen, pedig azok nyugatra menekültek. A színművészetet ki kell terjeszteni a szélesebb népréteg felé, ezt azonban ők nem tudták 342

Next

/
Oldalképek
Tartalom