Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

elérni. Nem tudnak a helyzet miatt művelődni, tanulni, de mi módot adunk nekik arra, hogy tovább fejlődhessenek. Tervünk még az is, hogy minden rendező köteles lemenni vidéki színházhoz, és ott rendezni, hogy ezáltal is segítsünk rajtuk. A pénzeket pedig nem az igazgató fogja kapni, hanem a társulat. Sok egészséges ötlet született már meg. Ez a mi vendégjátékunk igen fontos, ezért fenntartom a magam részéről a javaslatot: menjünk vidékre és mutassuk meg, hogy nemcsak ennek a nagy vízfejnek kell dolgozni, hanem az egész országnak és szüntessük azt meg, hogy minden csak Budapest, mert így a nívókülönbség még nagyobb lesz. Hosszú eredményes munka után tudunk majd odáig eljutni, hogy minden nagyobb vidéki város kultúrgócpont legyen. Idáig nem lehetett a népet odaengedni a maga kultúrájához, ferdíteni kellett a dolgokat. Milyen nehezen tudott eljutni a népi művészethez Bartók és Kodály is. Mi nem panaszkodhatunk, mert a kormányzattól ténylegesen kaptunk támogatást, valahányszor harcoltunk valamiért, mindig azt vetették a szemünkre, hogy mi vagyunk azok, akiket a legjobban támogattak. Mindent egybevetve azonban szeretném, ha valamennyien összefognánk és elindulnánk, mert a Vándor Színház megszervezésével kapcsolatban éppen olyan kötelességeink vannak, mint amikor a Nemzeti Színház megindult. Baló Elemér megjegyzi, hogy nagyon helyesnek és üdvösnek találja a Színművészeti Tanácsnak ezt a problémáját, de ez nagyon kevés, ezzel ugyan nem sokat tudnak segíteni a vidéki színészeten. Ezeket mentül sűrűbben kellene csinálni. Felveti azt a gondolatot, hogy próbálják meg a sztárokat arra kötelezni, hogy menjenek vidékre, egy lehetséges áron működjenek közre, ez343