Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

színházat már államosították, de az állam nem képes arra, hogy a többi nagy városok pl. a miskolci vagy a debreceni színházait is államosítsa. Ezek a színházak nincsenek olyan nívón, amelyen azonban állniok kellene, tehát a Nemzeti Színházra hárul az a feladat, hogy megsegítse a vidéki színészetet. Ebből a célból azt a tervet dolgoztam ki, hogy a Nemzeti Színház vezetésével Nemzeti Vándor Színházat létesítsen, amely egy-egy produkcióval lemenne vidékre, és annak a jövedelmét az illető város színháza kapja. Ez az elgondolás valószínűleg több eredménnyel járna, mintha egyes művészek mennének el vendégszerepelni. Ezáltal a vidéki színészek is többet pihenhetnének, nagyobb gondot fordíthatnának a tanulásra, a vidéki közönség pedig, mint a múltban a felemelt helyárak következtében egy vendégszereplés után anyagilag kimerültek, most nem préselődnének ki minden vendégszereplés után. A Nemzeti Vándor Színház egy komplett társulattal menne le, ezalatt a vidéki társulat próbálhatna és pihenhetne, az előadás pedig nem felemelt helyárakkal történne. Mit jelentene ez a Nemzeti Színház számára, miután önmaga is segítségre szorul? A vidéki közönség előtt a Nemzeti Színházat népszerűvé kellene tenni. Kell, hogy megismerje a vidék a Nemzeti Színházat, hogy az egy haladó szellemű és nem egy begyepesedett társulat. Ennek a Nemzeti Vándor Színháznak költségei volnának: az utazás költségei, amelyet a vizsga alatt álló teherautóval és egy autóbuszszal lehetne lebonyolítani; a második a koszt és lakás, amelynek ügyében tárgyalást folytatok a város vezetőivel; a harmadik a fellépti díj, amelyet a kollektív szerződés értelmében meg kell hogy kapjon minden vidéken tartózkodó művész, és a művészeknek 340