Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

nak ezt a fontos kulturális megnyilvánulását igyekezett elfojtani vagy visszaszorítani. Az idézett cikk jól szemlélteti a kérdésben kialakult vita hevességét. Feltehető, hogy a szélsőséges hangnemben fogalmazott érvelés mögött is gazdasági érdekek, a minisztérium minősítése mögött pedig a koalíciós pártharcok munkáltak. Az ilyen viták és akciók azonban tovább nehezítették a kisebb vidéki társulatok működési feltételeit és tevékenységük konszolidálását. A Színész Szakszervezet is többször szót emelt a VKM-ben a színjátszási engedélyek kiadása körüli szabálytalanságok ellen. 1947 októberében például sérelmezte, hogy "a Belügyminisztérium a vallás- és közoktatásügyi minisztert megillető jogokat gyakorolván színigazgatói engedélyt, helyesebben színjátszásra szóló engedélyeket ad ki olyan személyeknek, akiket a szakszervezet erre nem tart méltónak. Hozzájárul panaszuk indokolásához az is, hogy nevezettek semmiféle olyan közterhet nem vállalnak, amelyekre a legálisan működő színtársulatok kö"15 telezve vannak." Decemberben egy újabb beadványban sürgették, hogy a VKM tegye meg a szükséges lépéseket a Belügyminisztérium felé is.

1"

6 A vidéki társulatok munkáját akadályozta még az általános helyiséghiány is. A színjátszásra alkalmas helyiségeket - beleértve a kifejezetten színjátszásra készült épületeket is "a pártok tulajdonában lévő mozik foglalják el".'

1"

7 A bérbe vett épületek és felszerelések bérleti díja is magas volt a bevételekhez képest. "A magánszínházak gazdasági vonatkozásban ki 16