Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

gasfokú látogatottságra kellett felépíteni, s így a normális 40 H-os kalkuláció helyett 50, 60, 70 %-ra kellett kalkulálni. A pénzszűke miatt a látogatottság a 40 %-nak is messze alatta maradt. Az eredmény: a színigazgatók tőkéjüket költik, és néhány hónapon belül valamennyien fizetésképtelenné válnak". A problémák főbb okai között továbbra is "a műkedvelők által támasztott, meg nem engedhető konkurenciát", a helyiséghiányt (ugyanis a színjátszásra alkalmas épületek többségében ekkor is a pártok tulajdonában lévő mozik üzemeltek), s végül a váro14 sok által nyújtott támogatás alacsony mértékét említették meg. A műkedvelők szervezetei - az értekezleteken előadott problémákra és megoldási javaslatokra - a minisztérium elleni támadással válaszoltak és a sajtót is bevonták. A műkedvelők részéről a Munkás Kultúrhiradó 1947. január 4-i számában tiltakozó cikk jelent meg, amely visszautasította, hogy a vidéki színészet válságát a műkedvelés nyakába varrják. "A vidéki színészek anyagi megsegítését a műkedvelés megadóztatásával akarják megoldani. Még a legsötétebb reakciós időkben sem mertek ilyen kulturellenes rendszabályokra gondolni. A demokrácia egyik legfontosabb fegyvere a tömegkultúra. A műkedvelés ennek a tömegkultúrának legszélesebb tömegbázisa". A kultuszminisztériumot okolta azért, mert nem teremtette meg a "valóban súlyos helyzetben lévő vidéki színészet komoly állami támogatását", s ehelyett a szabad népművelés egyik legfontosabb ágát, a mukedvelést akarja megadóztatni. Az országban mintegy ezer műkedvelő csoport kb. 10 000 taggal működött, s ezek nevében tiltakoztak minden olyan megszorítás ellen, amely a magyar dolgozók15