Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)
PAULAY EDE ÍRÁSAI - Drámairodalmunk a Nemzeti Színház megnyitása óta
vagy helyes az a vélemény, hogy a mi drámairodalmunk pang? A fölemiitett pályanyertes értekezés drámai müveink csekély számának okait feltalálni véli: szabadalmatlanságunkban , vagyis szabadságunk hiányában, mely a nyelv, a vallás és a polgári élet köreiben sokáig fogva tartott bennünket, hangsúlyozván az idegen nyelvek, különősen a latinnak és németnek jármát; továbbá egy nemzeti szinház hiányában ; históriai és földrajzi mostoha helyzetünkben ; hazánk földének rendkivüli termékenységében ; a kereskedésre alkalmatlan voltában ,és ezáltal a műveltségünk alant mászásában; s végre azon körülményekben , hogy a minket környező népek: török, lengyel, morva, osztrák és stájer részint durvábbak, részint igen parányi fokkal előbb állók nálunknál. Mind igen fontos okok, és minél igazabbak: annál nagyobb csodálkozással és méltánylattal kell megemlékeznünk Kisfaludy Károlyról, aki e gátló okok valamennyijének nyomása alatt jóformán egymaga teremtett drámairodalmat, mely ha nem fedezhette is még az akkori szükségletet sem, de legalább folyvást ébren tartotta azon kevesek hitét a magyar drámairodalom jövőjében, kik egy állandó magyar szinház felállításán buzgólkodtak. Az elsorolt okok legnagyobb része, mint a múltra vonatkozó akadályok, a harmincas évek közepétől már nem tekinthetők többé olyanoknak, mint amelyek drámairodalmunk nagyobb fejlődésének útját állhatták volna. Az eléggé ki nem miveit nyelvueli akadályok 1837-ben nagy-
