Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Drámairodalmunk a Nemzeti Színház megnyitása óta

részt el voltak hárítva, vagy legalább nem hatottak már gátlólag a drámaírásra; mert a magyar tudós társaság épp alapításának első éveiben legkiválóbb gondját nyelvünk müvelésére, csinosítására fordította; különösen a drámára, mint a tisztább nyelv hathatósan terjesztő eszközére, a körülményekhez képest anyagilag is sokat áldozott. Drámai jutalmakat tűzött ki; jobb külföldi színmüveket saját költségén fordíttatott már a budai, utóbb a Pesti Magyar Szinház számára; valamint előbb a Varszin> házban, úgy később a Pesti Magyar Színházban páholyt bérelt, melybe főképpen egy különös bizottságnak tagjai jártak, amely bizottságnak feladata volt a hazai és külföldi drámaírodalmi mozgalmakat figyelemmel kiaórni, az észlelt hiányokat kijelölni és azok megszüntetésére javaslatokat készíteni stb. A vallási és polgári szabadság hiánya a cenzor rémalakjában ijesztgette ugyan még az irodalmat általában, s a drámaírót különösen; no de ha - Figaróval szólva - sem az egyházi, polgári és katonai hatalmasokat, sem a kormányszékeket, vagy a megyei közigazgatást nem mutatta be másképp csak a jó oldalairól, ha nem hangoztatta sem a politikai, sem a társadalmi szabadság, haladás és újítások szükségét túlságos nagy erőlködéssel, akkor biz' itt a drámaíró írhatott akármiről. Nagyobb baj volt az, hogy a főváros csak legnagyobb városa volt az országnak, de nem volt központja, mely a nemzeti társadalmi életet tükrözte volna. Nem volt magyar társadalmi élet. A megyei rendszer következtében megannyi külön apró központokon gyűlt össze egy-egy vidék társasága, de nem folyt egybe egy nagy társadalommá. Virágzó drámairodalom csak ott képződik, hol a nemzet fővárosának nagy társadalmi életében