Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Drámairodalmunk a Nemzeti Színház megnyitása óta

A Kisfaludy Társaság megalakulása után tartott ülésében 1837. évi febr. 9-én - tehát még az állandó magyar szinház megnyitása előtt - legelső esztétikai feladatul azt a kérdést tűzte ki jutalomra, hogy "Mi befolyása van a drámai literatúrának a nemzet erkölcsi életére?, s miért nálunk magyaroknál oly kevés eddig az eredeti drámai munka?" A kérdés első részével hatni akart kétségkívül a közönségre, mely akkor még sehogy sem birt az idegen befolyás alól szabadulni, és csak kis része tekintette a magyar szinészet ügyét nemzeti érdeknek; a kérdés második része az irók serkentésére volt feltéve, hogy a csekély termékenység oka kiderittetvén, többen buzduljanak a drámairás próbálkozáséra. A jutalmazott pályamű, a feladott kérdés mindkét részét, több, szorosabban a tárgyhoz nem tartozó kitéréssel, de elég kimeritően, és nagy tárgyszeretettel fejtegeti. Az első kérdés ma már alig szorul újabb fejtegetésre; anynyi oldalról van már megvilágítva, annyira átment nálunk is minden müveit ember tudatába, hogy a drámai literaturát akár nemzeti, akár művészi, erkölcsi vagy pusztán időtöltési szempontból Ítélje is meg valaki, fontosságát kétségbe alig vonja. A második kérdés, hogy nálunk miért olyan kevés a drámai mü?j még legújabban is foglalkoztatja az irodalmi és művészeti köröket, s azért, azt hiszem nem egészen érdektelen a visszapillantás arra a 46 évre, mely az emiitett pályázat óta a mai napig letelt, vagyis a drámairodalom csaknem félszázados történetére; csak igy lehet megitélni, mennyire igaz az a vád,