Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)
PAULAY EDE ÉLETMŰVE /Székely György/
Zoltán kritikus és Váradi Antal, sziniakadémiai tanár, drámairó bevonásával. A végső döntést azonban Paulay mindvégig megtartotta magának. Talán ezért mondták azután azt, hogy halálakor sok olvasatlan müvet találtak, illetve nem született időben döntés a darabok elfogadásáról, illetve elutasításáról. Paulay müsorpolitikáját rendkívül alaposan elemezte Pukánszkyné Kádár Jolán a Nemzeti Szinházról szóló nagy monográfiájában. Emellett Németh Antal a szinház százéves évfordulójára készített diszes albumban külön is foglalkozott Paulay klasszikus bemutatóival, amelyek valóban rendkívül széles skálán jelenítették meg a század utolsó harmadában a Nemzeti törzsközönségének az addig szinte ismeretlen remekmüveket. Az antik görögöktől Goethéig, sőt egy mü erejéig Grillparzer Uedeá jálg terjedt ez az iv. Ezen belül Shakespeare hét müvével szerepelt /a repertoár ennél természetesen sokkal gazdagabb volt/. A külföldi kortárs drámát szinte teljes kizárólagossággal a francia társalgási-társadalmi szinmü jelentette számára, mint láttuk, ezek közül sokat ő maga fordított. Bizonyos kivételt csak Ibsennel tett, akinek három, a korabeli hazai Ízléssel összeférő müvét is bemutatta. De szinte egyáltalán nem volt hajlandó tudomást venni az új osztrák drámáról: Anzengruber társadalomkritikus drámáit még véletlenül sem tűzte műsorára. Az köztudomású, hogy Paulaynak nem volt sikere a magyar irodalommal. Csiky Gergelyt - akinek viszont majdnem minden, még kevésbé sikeresnek Ígérkező darabjait is eljátszotta - és a fiatal Herczeg Perencet kivéve egyetlen olyan drámaírót sem tudott megszólaltatni a Nemzeti színpadán, akinek a müvei az utókor számára is jelenthettek volna bármi értéket. Hiába játszatta el
