Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÉLETMŰVE /Székely György/

tózkodása a német müvektől; de az ia kétségtelen, hogy a kor szinházi divatja, és a szinpadon hatásos müvek a francia nyelv­területről árasztották el Európa többi részét, igy Magyaror­szágot is. Ez a forditói munka már mennyiségileg is jelentős telje­sítmény még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy bőven szere­pelnek köztük egyfelvonásosok,szám szerint tizenkettő, tehát az összesnek egyötöde. A Nemzeti és a Várszínház műsorán ez.idő tájt rendszeresen lehetett találkozni egyfelvonásosokkal: kie­gészitő-töltő, néha szerepdarabok voltak, és a közönség akkori­ban nem tartózkodott tőlük oly mértékben, mint később. A hat­van mü lényegében egyenletesen oszlik el a közel három évtizeo alatt; gyakorlatilag mindegyik előbb vagy utóbb szinpadra ke­rült vagy a Nemzetiben vagy kivételképpen Kassán. Paulayt nyilván irodalmi izlése, valamint szinházi rendezői és igazgatói szempontjai irányították a fordítandó müvek megvá­lasztásánál. Magasrendű irodalmi ambiciók fűtötték, amikor Goethe egyfelvonásosát, A testvérek et ültette át magyar nyelvre; aztán egy induló Racine-kiadás első köteteként jelentette meg a Bajazet et 1872-ben, majd folytatta ezt a munkát a három év múlva elkészült Iphigenia Aulisban . 1878-ban forditja és viszi szinpadra Musset Ne fogad,! fel soha semmit cimü játékát, 188o­81-ben pedig nagy vállalkozásaként Beaumarchais két Pigaro-da­rabját, a Figaro házasságá t, illetve A sevillai borbély t. Eze­ket egy Musset-mü követi, a Borbála /eredeti cimén valószínű­leg La quenouille de Barberine /, majd Maupassant Musotte-ja következik. Két újrafordításra is vállalkozik, mert a régi meg­oldásokat nyilván korszerűtlennek érzi: Schiller Ármány és sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom