Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete

emberétől eltérő - módon nyilvánul. Tehát minden jellem magában véve különös, egyéni lény; de az általános elemeknél fogva, melyekből alakult, minden hozzá hasonló lénnyel rokonságban áll. A jellem t.i. az emberi lélek általános tehetségeinek és erőinek sajátságos, egyéni kifejezést ad, és igy a jellem a lélek lenyomata, melynek képzésében annak minden tehetsége, mint az ész, elme, képzelet, érzés, akarat; úgyszintén a természeti erők is, mint a véralkat, ösztönök, hajlamok közreműködnek. 2.§. A jellem felfogása A szinész első teendője az előadandó szereppel szemben: a jellemfelfogás . Minden szinpadi jellemkép oly embert akar elénk állitani, aki bizonyos szenvedélynek s ebben egy eszmének képviselője. A jellemfelfogáson alapszik az egész szinpadi ábrázolat. A szinész első kötelessége: a költő szándékába behatni, s az egyes alkatrészek viszonyát az egészhez megérteni. A jellemet csak akkor fogta fel a szinész igazán, ha a darab eszméjéről és a költő céljáról magának számot képes adni. Legfőbb törvény a szinészre: a jellemnek ESZMÉNYI FELFOGÁSA, mely abból áll, hogy az előadandó szerep egyéniségét egy eszme képviselőjének tekintsük, figyelmünket a jellem szellemi oldalára fordítsuk, és a felfogáshoz az egész művön keresztül hivek maradjunk; vagyis: a néző felfogásunkban egy általános elvet lásson feltüntetve, mely ez egyéni alakot öltötte magára. Az úgynevezett ideális szerepeknél, mint amilyenek Rómeó,