Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A magyar színészet

vén szerelmeseket ábrázolt. Murányiné Lefebre Terézia a szentimentális szerepekben játszott; természetes fölfogás és bensőség voltak játékának fő érdemei. Czagányiné Simonyi Juliánná kellemes színésznő volt, s még Déryné előtt énekelgetett kisebb dalokat és áriákat. Sáskáné Koronka Borbála jeles szinésznő lett volna, ha a hamis pátosz nem rontja meg játékát. Leánya, Sáska Birike, utóbb Üjfalusiné, majd Erdélyiné, itt lépett először szinpadra, s később kiváló tagja lett a színészetnek. Nem tarthatván fenn magát tovább Pesten, másodszor is kezébe vette az elárvult színészet a vándorbotot, és Pest megye ajánlólevelével Egert érintve, Miskolcon ütötte föl sátorát. De már 1816-ban átrándultak Kassára^és megvetik alapját a később oly hiressé vált kassai társaságnak, melyből utóbb a Nemzeti Szinház első személyzete került. Azonkivül a miskolci működés megérlelte Borsod és a szomszéd megyékben egy állandó szinház építésének eszméjét; s 1819 május havában le is tették Miskolcon nagy ünnepélyességgel az alapkövet, bár a szinház csak 1828. február 17-én nyilt meg. Azonban 1823-ban ideiglenes szinpadot állítottak a fölépült falak közé, midőn az új igazgató, Éder György, a Wesselényi diszleteit elvitte Kolozsvárról. Ez volt hazánkban a kolozsvári után a második állandó magyar szinház. Ez a társaság megtartotta a Miskolci társaság cimét, s mint ilyen Kassára, Egerbe, Rimaszombatba és Tokajba tett több rendbeli kirándulást. Nevezetesebb tagjai e társaságnak /Déryné eltávozása után/ Csabai Pál, Éder György és Ede, Pály Elek és Pályné Botos Karolina, Gőde István, Szákfy József, Szakácsy István, Hazslinszky Perenc és Hazslinszkyné;