Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)
PAULAY EDE ÍRÁSAI - A magyar színészet
A magyar szinészet A magyar szinészet története tulajdonképpen az 179o. évvel kezdődik. H 0 gy a magyar egyházi szertartás előbb is ismerte, és némely ünnepein már a XII. és XIII. században használta a drámai formát, azt a fennmaradt misztériumok alapján nagyon valószínűnek tarthatjuk; de egyetlen biztos nyomra sem hivatkozhatunk, mely azt bizonyitaná, hogy nálunk a misztériumból népdráma fejlődött volna. Kétségtelen, hogy a karácsonyi Betlehem-járást, Gergely-napi járást, a húsvéti és vizkereszti játékokat a ml népünk már akkor is ismerte; sőt egy kánani /sic!/ menyegző-féle misztérium töredéke arra mutat, hogy valósággal müveit is valamelyes misztériumokat. Más udvarok példájára Nagy Lajos is meghonosította fényes udvartartásában az énekeseket, siposokat, táncosokat, bohócokat, s az ő példájára az ország nagyjainak környezetében is találhatók nyomai az ilyen mulattatóknak. Mátyást Illetőleg egy bajor krónikás emliti, hogy egy Gábor nevü igen jeles magyar hegedűse volt. Ugyancsak az ő magyar énekkara európai hirü volt. Heltai Gáspár Cancionalé jában énekli Tinódy Sebestyén: " Sok hegedűs vagyon itt Magyar országba: Kármán Demeternél jobb nincs a Rácz móflba. " A XVI. századig semmi irott emléke sincs magyar szinpadi müveknek vagy éppen előadásoknak. A Németországban támadt iskolai drámák főképp a reformáció után nálunk is fölélesztették a kedvet Ilyenek Írására; ezek között Sztáray Mihálynak a vallási vitázás terén mozgó két színmüve /1550-1559/: Papok házassága , Az igaz papságnak tüköré veti meg voltaképp alapját drámairodalmunknak. Előbb a protes-
