Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A Nemzeti Színház

de hosszabb-rövidebb küszködés után, főképp azért, mert soha sem volt képes előadásai számára állandó helyet biztosítani, ismét kezébe vette a vándorbotot. A fehérvári társulat 1819-ben, leginkább Kisfaludy Károly történeti darabjaival hódított: A tatárok Magyarországon. Stibor va.lda

. Ilka vagy Nádorfehérvár ostroma stb. mindjobban érlelte a vágyat egy állandó szinház után. De az akkori törekvések is hajótörést szenvedtek a hatóságok és az idegen ajkú lakosság közönyén. Kolozsvár, Miskolc, Székesfehérvár, Debrecen. Nagyvárad, Szeged.épített a nemzeti nyelv apostolainak színházakat, vagy legalább állandósítani törekedtek a vándorlásban kifáradt színészeket. Kassa az ő német színházát magyar társulatnak adta át használatul, és innen került Budára a harmincas évek elején az a színtársulat, mely néhány évig küzdelmesen, de dicsőségesen versenyzett a pesti német hires szinmüvószekkel, és végre kivivta a pesti állandó szinház építésének elhatározását. Ez évtizedeken át tartott küzdelemben Pest vármegye volt a nemzetiségi törekvések fő képviselője és a magyar szinügy fő pártfogója. Pest vármegyének köszönhetjük a ma is fennálló Nemzeti Színházunkat; s midőn a fennállás félszázados évfordulóját ünnepeljük, alig lehetne valami értelme annak a vitának, hogy célszerű volt-e 1837-ben a megye pártfogása alatt megnyitni a pesti magyar szinházat, vagy jobb lett volna-e Szé-• chenyi István tervét elfogadni, mely szerint habár valamivel később, szélesebb, biztosabb alapra lett volna fektetve a magyar szinügy. Az 5o év történetének épp annyi eseménye szól az egyik, mint a másik mellett. De egyik sem fogja kisebbíteni Pest