Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)
PAULAY EDE ÍRÁSAI - Az ember tragédiája színpadon
Az 5-dik szakasz a jövő századok embereit mutatja jósképekben. A föld elvénült, a nap négyezer év múlva kihűl, pótlásáról kell gondoskodni. Az állatvilágból csak azt kimélte meg az ember, ami hasznot hajt. A növények közül már a rózsa s más haszontalan növény nem tenyész. A háború már akkor lehetetlen, az ágyút, kardot mint mesebeli öldöklő szereket őrzik a múzeumban. Az emberek mind egyenlők; a haza, a család fogalma elveszett; az egyén caak a közöa gép egy szögecakéje vagy kereke, amint t.i. a mindent vezető és őrt álló tudomány kinek-kinek kimérte foglalkozását. A hat-hét éves gyermeket elszakítják anyjától, a tudós meghatározza koponyája alkotása szerint, mivé neveljék; a férjtelenné vált nőhöz szintén a tudós keres új társat; a legidősebb elrendeli az összeesketést, mindehhez a szivnek semmi köze. A falanszter munkásai között jelképezett Luther, Cassius, Plató, Michelangelo föl-föllázadnak ugyan a tudomány e zsarnoksága ellen, de meg is kapják rögtön büntetésüket. Egyik nem kap ebédet, a másikat borsóra térdepeltetik, s úgy tovább. Ádám meg akarja gátolni a tudomány ez őrültségeit, fel akarja ragadni a kardot, melynek kezelését itt nem ismerik, de Lucifer egy pillanatra megdermeszti, s továbbutaznak. A 13-dik szin már emiitett kihagyásával abba a korba csapnak át az utazók, midőn már az Egyenlítőt is jégkéreg boritja, semmi sem maradt a Földön, csak az eszkimó és a fóka^ s a Hold vörös képpel néz köd mögül halál lámpájaként a sírgödörbe. Ádám végképp lehangolva borzad vissza hasonmásától: "E korcs alak, e torzkép volna-é Nagyságomnak bitor örököse?"