Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Az ember tragédiája színpadon

Az eszkimó istennek nézi Ádám tisztes ősz alakját, neje pedig nyakába borulva üdvözli, s kunyhójába vonja az idegent, honnan kétségbeesve kiált ki Ádám: "Segitség, Lucifer! el innen, el, Vezess jövőmbül a jelenbe vissza, Ne lássam többé ádáz sorsomat: A hasztalan harczot. Hadd fontolom meg: Dacoljak-é még isten végzetével. -" A szin átváltozik a paradicsom melletti lugasra, melyben Ádám és Éva elaludtak. Lucifer felébreszti őket, már biztos győzelmében, s Ádám megerősiti diodalérzetében; a látottak annyira megtörték erejét, hogy lemond a további küzdelemről: "Előttem e szirt, és alatta mély: Egy ugrás, mint utolsó felvonás,... S azt mondom: vége a komédiának. -" De kilép Éva, visszahívja, s egy édes titkot súg fülébe, anyaságát, melytől minden kétségbeeső férfi erélye visszatér, s Ádám térdre roskadva szól: "Uram, legyőztél." Lucifer dühöng: "S te dőre asszony, mondd, mit kérkedel? Fiad bűnben, trón bíborán fogamzott. Az hoz földedre minden bünt s nyomort." Éva fölmagasztosulva válaszolja: "Ha úgy akarja isten, majd fogamzik Más a nyomorban, a ki eltörüli, Testvériséget hozván a világra!" A vidék háttere eltűnik, megnyílik a menny, az angyalkarok-