Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Az ember tragédiája színpadon

toztatást voltara kénytelen tenni, de lényegében mégis megmaradt. Gyorsan váltakoznak egymással az egy pár sorban bámulatos eréllyel jellemzett alakok. A tanulók, a gyárosok, a munkások, a nyegle, a korcsmáros, a katona, a virágot áruló és a kirakatot bámuló leányok, a keritőnő, az eladó leány és anyja, ivekre terjedő beszédekkel sem válnának el egymástól tökéletesebben, mint itt néhány sornyi mondókáikkal. S mind e sok különféle egyént egy cél mozgatja: az önérdek. Ádám elkeseredve kiált fel: "Ismét csalódtam, azt hivém, elég Ledönteni a múltnak rémeit S szabad versenyt szerezni az erőknek. Kilöktem a gépből egy fő csavart, Mely összetartá, a kegyeletet, S pótolni elmulasztám más erősbbel. Mi verseny ez, hol egyik kardosán Áll a mezetlen ellennek szemében, Mi függetlenség, száz hol éhezik, Ha az egyes jármába nem hajol. Kutyáknak harcza ez egy koncz felett... És ismét újabb remény dagasztja keblét: "Én társaságot kívánok helyette.... Minőt a tudomány eszmél magának, Ez el fog jőni, érzem jól, tudom, Vezess, vezess Lucifer, e világba. -" S mialatt a különféle érdekektől kergetett tömeg őrült táncra kerekedik: Ádám indul keresni az új társadalmat, melynek rendén értelem virraszt. S vége a 4-dik szakasznak.