Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Az ember tragédiája színpadon

honáruló, nogy csempészte az államjavakat, nogy rokonszenvez az arisztokratákkal, s hogy zsarnok uralomra vágyódik. Kögtön elfordul tőle a népkegy, s a Marseillaise éneklése mellett hurcoljak a vérpadra; azonban Lucifer, a bakó, nem végzi ki, hanem felébreszti újra Prágában, nol mint Kepler, egyik tanítványának tanácsokat ad, hogy dooja el a penészlő sárgult pergamenteket, és meneküljön a természet ölébe, a szabadba. "Miért tanulnád mindig, hogy mi a dal, Minő az erdő, mig az élet elfoly, Örömtelen poros szobafalak közt." Maga pedig - Ádám öntudatosságával - fordul Luciferhez: "Engem vezess te, kétes szellemör, Az új világba, mely fejlődni fog, Ha egy nagy ember eszméit megérti, ü szabad szót ád a rejlő gondolatnak, Ledőlt romoknak átkozott porán." Ezzel vége a harmadik szakasznak. Átlépünk a negyedikbe, mely csak egy szint foglal magában /a ll-dikety^ a jelenkorba és pedig Londonba. Vásár van. A téren nyüzsög, zajong mindenfajta nép. Adám mint élemedett férfiú lép fel Luciferrel, komornokával, s látva ez élénk járáskeiést, zsibongast, elégedetten szólal meg: "Ez az, ez az, miért mindég epedtem,... Az élet áll most teljesen előttem, Mi szép, ml buzdító versenydala." Lassankent azonban ismét elérkezik a csalódás. Ez életkedvtől mozgatott tömeg minden egyes tagját kincsszomj, hatalomvágy es önzés vonja, kergeti. Már emiitettem, nogy e kepén több vál-