Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Az ember tragédiája színpadon

képviseli; de Ádám mindig öntudatára ébred saját magának, és biztatóul nyert reménytől vezetve, minden hiábavaló harca után kényszeríti Lucifert /ki szintén a különféle korszakok szerint változtatja egyéniségét/, hogy vezesse egy újabb eszme által alkotott újabb világba, melytől az emberiség jobb sorsát reméli. S ez öntudatosság képezi a drámai cselekvény egységét, melynek központja, főhőse nem egy ember, hanem az ember

. E képek külsőleg nincsenek egymással összefüggésben, de némi belső, szorosabb összefüggést találunk az egyes képek között, és ezt követve osztottam be a szakaszokat. Ily belső összefüggést, t.i. az ellentétekben nyilatkozó eszme-rrokonságot találtam a 4-dik és 5-dik kép közt, mely Egyiptomot és Athént tünteti fel. Amott a korlátlan egyeduralom alatt nyögő emberiség az állatiságig lealjasitva kivetkőzik emberi jellegéből: a nő parancsra szeret; a jelsző: "milljók egy miatt!" A hatalomra vergődött egyén mindent letipor egyetlen eszméért, a hirnév dicsőségeért! Müvet alkot, piramisokat emeltet, mely évezredekre hirdesse nevét! "Nincs földindulás, nincs viz, mely ledöntse: Erősebb lett az ember, mint az Isten." Ádám-Pharaó végre megundorodik saját maga lealáztatásától, s az ellentétben vágyik látni önmagát. "Pokolbeli káprázat, el veled, Hiú törekvés, dőre nagyravágy Fülembe cseng még: milljók egy miatt. E millióknak kell érvényt szereznem, Szabad államban - másutt nem lehet. Enyészszen az egyén, ha él a köz,