Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Az ember tragédiája színpadon

Mely egyesekből nagy egészt csinál." Éva a nő bűbájos ragaszkodásával búcsúzik tőle: " KirályomI tört reménynyel Ha megjösz, szived e szün menhelyet lel." Ádám a szebb jövő előérzetében föllelkesülve kiáltja felé: "Igen, igen; sejtem, hogy téged is Tisztult alakban fel foglak találni, S akkor nem fogsz ölelni már parancsból, De, mint egyenlő, - kéjnek érzetével." A leereszkedő felhők elborítják Egyiptomot, hogy felszálltokban Athén közterének képét tüntessék fel. Miltiades neje: Lucia áldozni jő Aphrodite templomába; férje győzelmes hadjáratban van, távol tőle s hazájázól. Nem zöld babért kér férje fejére, "Családi enyhet csak bajnok szivére." Ezalatt a felséges nép unatkozik; ácsorog az utcán, hireket les, s unalmában forrong. Demagógok felhasználják a hangulatot, s lázadást szitának az ellen, ki egy fejjel nagyobb, mint polgártársai. Igen sötét képe ez a népuralomnak; de számtalanszor ismétlődött igaz képe az emberi söpredék eszeveszettségének, mely "imént porban csúszott a nagyság előtt", de "ez ff önszégyenét aztán nem tudja annak megbocsátani . Enyhiti e kép zordonságát a női eszmény kiváló szépsége. Lucia nemcsak a hitvesi erények eszményképe, de mint honleány is magasan álló ideál. A nagyravágyástól félti férjét, s ez aggodalmában tör ki belőle: "Ha e szó benne túlerőre jutna, Ha megcsalhatná ezt a szent hazát,