Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete

Aki hangját természeti állapotában hagyja, az nem fogja ismerni annak erejét és határait, s hangja éppen akkor fogja őt cserbenhagyni, mikor arra legnagyobb szüksége volna. Az erős hang a magassal egyesülten csak akkor művészi, ha az indulat erejét látható megerőltetés nélkül képes kifejezni; mihelyt az előadó hangja elfogyott vagy kimerült: a hallgató csalódása azonnal megszűnik s a műélvezet gyötrelemmé változik. A beszédet tisztán tartozik tagozni a legerősebb és legmagasabb hang szintúgy, mint a leghalkabb és legmélyebb; - aki a szótagokat tisztán s világosan kimondja, gyengébb hanggal is messzebbre és jobban hallható lesz, mint erősebb hanggal az, ki nem tisztán beszél. 7.§. A hang a drámai előadásban különböző A drámai előadás hangja különböző: az egyes szinműfajok, jellemek, érzelmek és indulatok sajátságai szerint. A vígjáték hangja nyilt, szabad és derült; mozgása eleven és könnyeden lejtő; szóval: a mindennapi élet hangjához legközelebb járó. A szomorújáték

ban ellenben a hang általában: ünneplés, méltóságos, dallamos, de nem éneklő, sem dagályos. Azonban a lassú lépésű hang ismerjen mértéket, és a nehézkesség túlságába ne csapjon; mert akkor a beszéd a legunalmasabb énekléssé fog fajulni. A vontatott beszéd a mondatok értelmét is zavarja, a cselekvény haladását késlelteti, a hallgatót fárasztja, és igy a dráma céljával ellenkező hatást idéz elő. Az egyes jellemekben a hang minősége és különösen annak