Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Visszapillantás a Színészeti Tanoda 10 évi működésére

felosztásában is, úgy hogy mind az operánál, mind a drámánál az elméleti tantárgyakat az előbbi években végezzék a növendékek, az utolsó év mindig csak szerepek és darabok betanulására, azaz: tisztán gyakorlatra fordittassék. £ módosítások után a vizsgákat is lehetne úgy változtatni, hogy csak az utolsó évesek tennének gyakorlati vizsgát, ami egyúttal pályázat lenne a dijakért. E pontnál kénytelenéi vagyunk megjegyezni, mily balul fogja fel sok ember a vizsgák természetét. Iáikor a Nemzeti Színházban vidéki szinész lép fel, azt szokták mondani: ez egy fellépésből nem lehet megitélni; be kell várni további fellépéseit. Ez méltányos és igen helyes isi De az a vidéki szinész, talán már lo-15 év óta e pályán, folytonosan - ha nem is a fővárosban - kisebb-nagyobb mértékben műértő közönség előtt edzette tehetségét; mig a Tanoda növendéke, e valódi gyakorlati tért alig ismerve, szinpadi próbákat mellőzve, a lámpaláz teljes újdonsága által korlátolva, szóval a nagy feladattal szemben egészen járatlan útra először lép, és azt nézik benne, hogy beválik-e a Nemzeti Szinház keretébe vagy nem? Ily felfogást a tehetségek bármily nagy mennyisége sem fog kielégíteni. A Tanodának főcélja csak az lehet, hogy a szinészet általános szinvonalat minél magasabbra emelje azáltal, hogy azt képzett, tanult egyénekkel gazdagitva, szabadítsa meg azoktól az elemektől, melyek a szinmüvészetet a legközönségesebb mesterséggé süllyesztik, és e szempontból a Tanoda már eddig is igen sokat használt, és idővel, midőn a tanuló szinészek