Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)
PAULAY EDE ÍRÁSAI - Jelentése külföldi útjáról
vari pénztárból. A berlini udvari színházakon kivül az itteni intendáns főfelügyelete alatt áll a hannoveri, kasseli és wiesbadéni királyi szinház; mindenütt van ugyan külön igazgató; de mindenről ide tartoznak jelentést küldeni és részint az intendáns, részint a gazdasági osztály főnöke évenkint körutat tesznek, és vizsgálják az ottani vezetés állását. Az irói tantiémek éppen úgy vannak, mint Bécsben. Egész darab után lo % a bruttóból és bérletből is; 2 fölvonásos után 6 %, egy fölvonásos után 3 Csakhogy itt többször fordul elő, hogy megveszik a darabot. Operától 7 a balettől 4 % bruttót fizetnek tantiémképpen. A darabokat az intendáns fogadja el a rendezőkkel; ő osztja a szerepeket, csak némely szerzőnek enged beleszólást, illetőleg teljesiti kivánságát, ha netalán ellenkező nézetben volna is. A törvények nagyon régiek, nem is adta most ide, rajta vannak jelenleg, hogy újakat csináljanak. Egyébiránt a szokás szen tesitette a legtöbb esetben a büntetés kiszabását. Ha az nem több három tallérnál, akkor az intendáns önhatalmilag mondja ki. Ha több, akkor a szinház jogképviselője a rendezőkből álló kollégium előtt vádolja, a tag védi magát, tanúkat hallgatnak ki, és akkor Ítélnek. Az ilyen Ítéletet vádlott fellebbezheti a császári ház miniszteréhez, de annak határozatában tartozik megnyugodni. Az első esetben nem fellebbezhet. A büntetéspénzek külön pénztárba folynak, melyből beteges vagy elszerencsétlenedett elsőbbrendü tagokat és szolgákat segélyeznek.